Ki gondolná, hogy a magyar futásíjászat a szánhúzósportból alakult ki? Pedig bármilyen furcsa is, ez így van… Az összekötõ kapocs pedig Székely Árpád.



A múlt

Székely Árpád már fiatalkorában elhatározta, hogy kutyaszánnal fogja meghódítani a világot – ha nem is a szó szoros értelmében, de átvitt értelemben mindenképp. Így jutott el felnõttkorára a szánhúzósport közelébe. Hogy ebbõl végsõ soron megszületett a futásíjászat, abban nagy szerepe van Magyarország földrajzi és gazdasági adottságainak, ugyanis egyrészt kevés a hó, másrészt az ember általában nem engedheti meg magának, hogy egy egész falkát tartson szánhúzó kutyákból. Érvényes volt ez Árpádra is: õ mindössze két kutyát tudott eltartani, s a versenyek e kategóriájában sokat kell az embernek futnia, így hamarosan kialakult egy edzésforma, amely egyszerre szolgált a kutyák napi mozgásigényének kielégítésére és az ember testének edzésére, kondíciójának javítására: ez volt a kutyás futás; általában hegyen-völgyön-patakon keresztül.

Azonban ezek a kutyás futások – bár fizikailag elég megterhelõek voltak – mégsem váltottak ki szellemi erõfeszítést… Árpi hiányolt is valamit, amivel teljesebbé lehetett volna tenni ezt az idõtöltést. Hosszú gondolkodás után megszületett egy új sport ötlete, mely egy versenyben öltött testet. A versenyzõknek kutyával, vagy anélkül kellett térképen megjelölt ellenõrzõpontokat megtalálni, ott íjjal célbalõni (az íj valahogy természetesen kapcsolódott a sporthoz, hiszen a nomád népek, akik kutyaszánt használtak, íjat is használtak) – gyakorlatilag kutyás és kutya nélküli tájfutásíjászatról volt szó.

Az elsõ nomád vadász versenyt 1996 tavaszán rendezték meg az Esztergomhoz közeli Búbánat-völgyben. A négy induló (Baltringer Viktor, Fehérvári Zsolt, Mendel János és Székely Árpád) elõtt különösen nehéz megmérettetés állt: A verseny két napos volt, mindkét nap 10 kilométer körüli, erõs terepen való futással, a térképen bejelölt három egymástól különbözõ távolságra lévõ „ellenõrzõ ponton” kellett lõni. Az elért köröket (íjász fogalom; a vesszõig a céltábla (esetleg képzeletbeli) szélétõl hány körvonalat kell metszenie a végtelenbõl érkezõ, a céltábla síkjában lévõ képzeletbeli vonalnak; azaz érthetõen: ha középre találtunk be, az 10 kör, ha a céltábla szélét éppen eltaláltuk, az 1 kör) már az idõ homályába veszett módon váltották át lefutandó méterekbe, kilométerekbe. A verseny szabályzatához tartozott, hogy minden, amit az ember éjszaka használni akart, magával kellett vinnie hátizsákban, és azzal kellett futnia. „Durva volt” – ­foglalta össze röviden a benyomásait a versenyrõl Székely Árpád.

Így mindenképpen egyszerûsítésre szorult, lassan-lassan elmaradt belõle a kutya és a térkép… Például a második versenybõl már hiányzott a szabadban alvás, tulajdonképpen egy nagy közös sétához volt hasonlítható. Végül visszakerült a futás és megmaradt az íj, így ettõl kezdve futásíjászatról beszélhettünk.

Mivel ennek az új sportágnak egy jelentõs része az íjászat volt, Árpád felvette a kapcsolatot a Magyar Íjász Szövetséggel, és így kiderült, hogy máshol Európában már mûvelik ezt a sportot: Az olaszok már mintegy 20 éve használják a sííjászat nyári edzéseként Archatlon néven – bár sosem tekintették külön sportágnak. Rajtuk kívül a franciák (1996 óta), a németek (a 90-es évek eleje óta) és a spanyolok (katalánok) is mûvelik, bár jellemzõen nemzetenként különbözõ szabályrendszerrel.

Franciaországban egy borvidék szolgál otthonul a versenysorozatnak, mely három fordulóból áll, melyet három egymáshoz közeli falu rendez meg. Ezek szabályaikban nagyon hasonló versenyek, ám a megrendezésük jelentõs különbségeket mutat. Az egyik egy falu fõterérõl (templom, vásár stb.) indul, aszfaltúton és szõlõtõkék közt vezetõ úton jut el egy másik faluba, majd egy harmadikban ér véget. Egy másik verseny végig erdõs, dimbes-dombos területen zajlik. A harmadik a Gironde melletti Blaye citadellájában zajlik, és egyedül az utolsó esetében térnek vissza a futásíjászok ugyanarra a helyre lõni, míg a többi esetében egy lõállást csak egyszer használnak a versenyzõk. A szabályokban közös, hogy nagyjából 10 kilométert futnak, és lõnek három alkalommal négy vesszõt fõleg tradícionális, de mindenképpen irányzék nélküli íjakkal.

Németországban tízszer egy kilométer a táv, kilencszer lõnek, sorozatonként négy vesszõvel, a hibát büntetõidõ hozzáírásával büntetik. Itt is hagyományos íjakat használnak nagyobb számban.

Hazánkban a szabályok a kezdetekhez képest jelentõs változásokon mentek keresztül – sok kezdeti elem a sííjászatból is ismerõs lehetett; valaha volt például térdelõ lövés is. A sportág életének hajnalán 12 km volt a táv, késõbb ez 6 km-re (hatszor egy) csökkent le. A lövés távolsága régebben 18, manapság 20 méter – állásból. Ötször 3-4 vesszõt, irányzékos íj esetében 20, irányzék nélküli (pl. tradícionális) íj esetén 40 centiméteres fehér alapon fekete körre. A hibás lövések utáni büntetés régebben hozzáírt pluszidõ volt (negyven másodperc), mostanság a sokkal látványosabb büntetõkört használjuk, ami jelenleg – alkalmazkodva a FITA szabályokhoz – egy normál kör 10%-a.

A MÍSz-szel való kapcsolatfelvételnek több pozitív hatása is volt a sportágra: 1997-ben megrendezték az elsõ valóban futásíjász versenyt, amelyet már a Szövetség is támogatott. Másrészt ebben az idõben a futásíjász-mezõny jelentõs részét olyan íjászok tették ki, akik futni is szerettek. Ha az 1999-ig terjedõ idõszakot röviden szeretnénk jellemezni, azt mondhatnánk, hogy ez a „sok verseny, kevés versenyzõ” idõszaka volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a feljegyzések szerint 1997. március vége és május eleje között három versenyt is rendeztek. Azonban általában 2-4 versenyzõnél alig nevezett több egy-egy ilyen alkalommal, azonban voltak közöttük rendszeresen indulók; fontos megemlítenünk Balsay József, Bánszki Gábor, Bóla József, Hegedûs András és dr. Simon Zoltán nevét Székely Árpádé mellett. A versenyek eredményei azonban már az idõ homályába vésznek…

A sportág történetében 1999-ben jelentõs fordulat állt be: A FITA (Fédération Internationale De Tir À L’Arc – Nemzetközi Íjász Szövetség) felvette sportágai közé a futásíjászatot, és elkezdte kidolgozni annak nemzetközi szabályzatát. Október elején a spanyolországi Gironában tesztversenyt rendeztek, melyet 2000. áprilisának elsõ napjaiban az Elsõ Nemzetközi Futásíjász Versenyt ugyanott, melyen Székely Árpád is részt vett.

A szabályzat a maihoz képest kicsit bonyolultra sikerült: A versenyzõnek el kellett döntenie a célhoz való – meglehetõsen fáradt állapotú – megérkezéskor, hogy mekkora táblára akar lõni (10, 12, 14 és 16 centi volt a választék) 20 méterrõl, melyek rendre 1, 2, 3 és 4 pontot értek. Aztán attól függõen, hogy a három vesszõvel hány pontot ért el, kellett többet vagy kevesebbet futnia. Az itt használt vesszõk és célok tökéletesen megegyeztek a sííjászatban használtakkal, azaz tompa hegyû vesszõkkel lõttek lebukó célokra. Árpád mint egy bensõséges, jó hangulatú, nagyon látványos versenyre emlékszik vissza Gironára, nagyon megragadta, hogy a versenyzõk együtt építették ki maguknak a pályát.

1. Francis Simon (francia) 22:39 (16p)

2. Olekszanar Uskalenko (ukrán) 23:07 (19p)

3. Vlagyiszlav Luscsik (ukrán) 24:09 (21p)

4. Fabrice Veray (francia) 25:20 (16p)

5. Jerome Tarlin (francia) 25:43 (11p)

6. Albert Sanchez (katalán) 27:36 (7p)

7. Bruno Legrand (francia) 27:42 (13p)

8. Székely Árpád (magyar) 27:44 (4p)

9. Mario Martinez Roldan (katalán) 28:02 (14p)

10. Josep Armentano (katalán) 30:42 (4p)

11. David Catalan (katalán) 30:54 (10p)

12. Joan Valls (katalán) 33:15 (22p)

13. Miguel Angel Fugarolas (katalán) 33:38 (3p)

A sportág szabályzatának örök problémája már itt felbukkant: hogyan található meg az egyensúly az íjászat és a futás között? A gironai tapasztalatok azt mutatták, hogy a futóteljesítmény volt domináló, így a következõ alkalomra már megnövelték a büntetõtávolságok méretét és szórását.

A 2000-es év eseményei közül még érdemes megemlíteni az október közepén megrendezett „Biathlon des Vignes” elnevezésû francia versenyt, melyen Székely Árpád egyedül képviselte hazánkat, és a 66 induló között korosztályában a legjobb eredménnyel az elõkelõnek mondható kilencedik helyet szerezte meg 54:28-as idõvel. Az elsõ helyen Fabrice Veray végzett (47:46) Jean Greau (49:00) és Jean-Pierre Aimon (49:06) elõtt.

A francia versenyt itthon több pilismaróti és fóti verseny követte, majd az év vége felé Szekszárdon is megrendezésre került egy verseny a Blattner Kupa keretében, ahol öt kategóriában összesen 26-an álltak rajthoz. Ez vidékbajnokság megismétlõdött a következõ év áprilisában, végül érdeklõdés hiánya miatt eltûnt a versenynaptárból…

2001-es esztendõ fontos állomása volt az október közepén megrendezett berlin-lichtenbergi német nemzeti bajnokság – természetesen a német szabályrendszer szerint –, melyen a magyarok meghívottként vettek részt. Pécsi Simon a 14 év alatti kategóriában a dobogó legfelsõ fokára állhatott, míg a felnõttek versenyében 10000 méteren Andreas Perl (57:31) mögött Bóla József (57:54) hibátlan lövõteljesítménnyel a második, Székely Árpád két hibával (58:28) a harmadik helyet szerezte meg.

A verseny kapcsán Székely Árpád a sportágról írt – a Spuri Futó-Triatlon Magazin 2002/1. számában megjelent – rövid összefoglaló cikkének hála megjelent Árpád körül néhány igazán lelkes ember (Lencse István, Bõsze Júlia, Lévay Balázs – õk még mindig lelkes versenyzõi és szervezõi a sportág életének), akik meglátták a fantáziát ebben a sportban. Ebben az idõszakban heti egy alkalommal Árpi próbálta megtanítani nekik az íjászat alapjait.

A 2002-es esztendõ elsõ versenye Gödöllõn a „Katlanban” került megrendezésre egy terepíjászverseny záróakkordjaként. Az íjászterepet egy szûk, de nem túl mély hasadék jelentette számunkra két vesszõfogóval, a futópálya részben az erdõben, részben egy szántófölddarab körül húzódott nagyjából egy kilométer hosszan. A két vesszõfogó sajnos kevésnek bizonyult: a mezõny szétrázódott, így a szervezõk nem tudták idõben kihúzni a vesszõket a táblákból, ezért sokak várni kényszerültek, mert nem volt elegendõ vesszõjük. A szabályzat annyiban különbözött a mostanitól, hogy az íjak, nyilak a lövõponton maradtak, és a hibás lövésekért 40 másodperc büntetõidõ járt.

Eredmények (helyezés, név, futási idõ, hibás lövések, összidõ, [abszolút eredmény])

Irányzékos kategória:

1. Bánszki Gábor, 31:09, 2, 32:29 - [1.]

2. Kakas István, 33:18, 0, 33:18 - [2.]

3. Bóla József, 32:29, 4, 34:29 - [4.]

4. Székely Árpád, 29:35, 9, 35:35 - [5.]

5. Balsay József, 35:58, 6, 39:58 - [8.]

Irányzék nélküli kategória:

1. Pásztor Ferenc, 26:13, 11, 33:33 - [3.]

2. Lencse István Tamás, 29:15, 15, 39:15 - [6.]

3. Flier Lajos, 29:45, 15, 39:45 - [7.]

4. Pasztuhov Dániel, 36:39, 6, 40:39 - [9.]

Ez volt életem elsõ versenye, szinte vadiúj futócipõvel, két-háromhetente egy edzéssel, egy lefutott félmaratonnal, magyar íjjal, és az íjászat alapjaival felszerelkezve, nem kevés kíváncsisággal vágtam neki az útnak. A fogadtatás rendkívül szívélyes volt, nagy meglepetésemre a versenyen nyújtott íjászteljesítményem a legjobb volt az irányzék nélküli kategóriában, és bár a futóteljesítményem messze-messze elmaradt a mezõnyétõl, éreztem, hogy ezt a sportot nekem találták ki…

Az évhez hozzátartozik Árpád újabb nemzetközi szereplése; egy újabb francia versenyen állt rajthoz, ez alkalommal egyedüli irányzékos indulóként, de a lövései nem sikerültek jól, ezért korosztályában ötödik hellyel, abszolútban 11.-kel térhetett haza.

A második hazai versenyt egy napfényes, kánikulai júniusi napon rendezték Gödöllõn, a Kastély kertjében, amely Lencse István sikerét hozta, aki rajt-cél gyõzelmet aratott a viadalon. A verseny szabályai azonosak maradtak az elõzõ versenyéivel, a szervezõk tanultak az elõzõ verseny hibáiból, és ezen a versenyen két emberre jutott egy vesszõfogó, elég messze egymástól.

Eredmények:

Nõi kategória:


1. Bõsze Júlia, 37:51, 13, 46:31

Férfi kategória:

1. Lencse István, 28:40, 11, 36:00

2. Száraz Miklós, 33:47, 9, 39:47

3. Székely Árpád, 35:03, 8, 40:23

4. Kakas László, 36:28, 6, 40:28

5. Túri Gyula, 34:10, 10, 40:50

6. Pasztuhov Dániel, 36:32, 11, 43:52

7. Kakas István, feladta

8. Piatrik István, feladta

A futóteljesítményem április vége óta jelentõsen javult, már fel tudtam venni a versenyt a mezõny hátsó fertályával, azonban az íjászatot kissé elhanyagoltam a megelõzõ hónapokban, így az csak gyenge közepesnek volt mondható. Így elhatároztam, hogy a futóedzéseim mellett heti egy alkalommal eljárok Tamással, Árpival és Julival íjászni, és erre az idõre tehetõ, hogy (Tamás javaslatára) beléptem a Spuri SC-be.

Az õszi versenyünk gyakorlatilag a bleckedei Második FITA Nemzetközi Futásíjász Verseny fõpróbája volt. Igyekeztünk egy ahhoz hasonló versenyt rendezni Pilismaróton: 5·750 méter futás, 150 méteres büntetõkör, 25 méterrõl 20 illetve 40 centis lõlapra kellett lõni sorozatonként 3 vesszõvel, de a szabályzat nem csak ebben változott: Ettõl kezdve magunkkal kellett vinnünk a felszerelést (íj, nyilak) is. A verseny üldözéses jellegébõl fakadóan sokkal látványosabb összecsapást hozott. Az elsõ hely sorsa sokáig kérdéses volt: Árpi és Tamás erejüket megfeszítve küzdöttek a gyõzelemért, többször is átvették egymástól a vezetést, ám végül jobb lövészetével Árpád került ki gyõztesen kettejük mérkõzésébõl.

Eredmények:

Irányzékos nõi:

1. Bõsze Júlia, 30:24 (10) - [7.]

Irányzékos férfi:

2. Székely Árpád, 24:34 (5) - [1.]

3. Hegedûs András, 25:50 (4) - [4.]

4. Bóla József, 26:45 (5) - [6.]

5. Simon Zoltán, 31:04 (3) - [9.]

Irányzék nélküli férfi:

1. Lencse István, 24:44 (7) - [2.]

2. Pasztuhov Dániel, 25:34 (8) - [3.]

3. Péter László, 25:54 (10) - [5.]

4. Sályi János, 32:18 (8) - [10.]

Ifi:

1. Pécsi Simon, 30:36 (9) - [8.]

2. Pécsi Márton, 32:18 (10) - [10.]

Eddigre a Spuriban elkövetett edzésmunkám elkezdett gyümölcsöt hozni, végig tartottam magam a második-harmadik helyen, és végül a harmadik helyen értem célba.

Idõközben szert tettünk egy íjászedzõre (Legrand Emese személyében), aki heti egy alkalommal igyekezett hibáinkat korrigálni.

Következõ héten elutaztunk az év legjelentõsebb versenyére, a Hamburg melletti Bleckedébe, Németországba. Az élményeimet imígyen öntöttem/öntöttük szavakba (megjelent a Spuri Futó-Triatlon Magazin 2002/8. számában):

„Egy egész éjszakai váltott vezetés után péntek délelõtt érkeztünk a németországi Bleckedébe. Bár nemzetközi futásíjász versenyre mentünk, úgy fogadtak bennünket, mintha régi barátok lennénk; ahogy azt Árpi is tette, amikor az elsõ futásíjász versenyemre mentem annak idején.A mauritiusi versenyzõtársunkkal való megismerkedés után a helyszín és a szállás megtekintése közben kiderült, hogy a számomra érdekes tradícionális kategória az érintettek (a német csapat) távolmaradása miatt nem kerül megrendezésre, így az egyetlen versenyszám, amiben indulhatok az az irányzékos kategória, melyben társaim is versenyeznek, csakhogy õk valóban irányzékos íjjal. Ez pedig azt jelentette, hogy a szokott 40 centis célkör helyett lõhetek 20 centisre 25 méterrõl, aminek eltalálása - figyelembe véve a tradícionális íj és az irányzékos olimpiai íj közötti különbségeket - ha nem is lehetetlennek, de meglehetõsen nehéznek tûnt. Egyetlen út maradt számomra: bízom a híresztelésekben, melyek szerint a nemzetközi mezõny nem oly erõs futásban, mint lövészetben, és mindent beleadva megpróbálom lefutni a mezõnyt, és így érni el valamilyen helyezést. A Spuri SC lelkes edzõinek hála, erre megvolt minden esélyem. A maradék másfél nap Lüneburg és Hamburg megtekintésével telt, majd eljött a verseny napja. Az íjam (tradícionális magyar íj) a szervezõk és nézõk körében hihetetlen népszerûségnek örvendett, ami valamelyest kárpótolt a lövészetben várható hátrányért.A második idõfutamban indultam. A rajtnál már tudtuk, hogy Árpi az elsõ futambeli teljesítményével alaposan feladta a leckét a mezõnynek szenzációs futásával és remek lövészetével. A rajt után rögtön megkaparintottam a második helyet, majd 500 méter után (megjátszva egyetlen lehetõségemet) átvettem a vezetést, amit a második lövészet végéig tartani tudtam. Ott a belga olimpikon megelõzött, majd a következõ lövészetnél alaposan lehagyott. A negyedik kör után se elõttem, sem utánam nem volt látótávolságon belül senki, amibõl azt gondoltam, hogy utolsóként érek célba. De nem! Hatodik lettem, Árpi viszont megnyerte a versenyt (aki bár egyikben sem volt a legjobb, azonban mindkettõben elég jó volt a gyõzelemhez, és ez nagyon jól mutatja a sportág jellegzetességeit)!A felnõtt futamok után a gyermekek következtek, akik talán még nagyobb lelkesedéssel futottak és lõttek a fagyos idõ ellenére.A családias eredményhirdetés szinte eufórikus hangulatban telt. Legjobban a magyar csapat szerepelt: Székely Árpád 1., Hegedûs András 3., Pasztuhov Dániel 6. lett, míg a nõk versenyében Bõsze Júlia 2.Rengeteg élménnyel, és sok remek új ismeretséggel vághattunk neki a hazaútnak, s alig várjuk a jövõ évi hazai és nemzetközi versenyeket.”

Eredmények:

Férfiak:

1. Székely Árpád (magyar) 22:32,8 (5)2. Vermeiren, Paul (belga) 23:09,8 (4)3. Hegedûs András (magyar) 23:20,8 (3)4. Lehmann, Stefan (német) 23:51,9 (3)5. Gütschow, Peter (német) 24:00,7 (3)6. Pasztuhov Dániel (magyar) 24:49,9 (9)7. Babet, Jean-Marie (mauritiusi) 26:12,1 (6)8. Bergmann, Andreas (német) 26:32,5 (9)9. Jürgens, Peter (német) 26:38,1 (8)10. Bergmann, Michael (német) 29:09,2 (10)11. Schmidt, Dieter (német) 30:37,9 (11)


Nõk:


1. Botzon, Ricarda (német) 26,59,3 (12)2. Bõsze Júlia (magyar) 30:20,9 (10)3. Bronietzki, Julia (német) 32:01,6 (11)4. Bergmann, Constanze (német) feladta

Ezután tartottunk még egy rövidített bemutatóversenyt, melyben 4·400 méter volt a táv, és 3·3 vesszõvel lõttünk 10 méterrõl 40 centis körre. A büntetés 40 méter lehetett. Ezt – a magyar íjjal való sokkal gyorsabb lövéseimnek köszönhetõen – én nyertem. A “verseny” után lehetõséget biztosítottunk az arra járó – fõleg meghívott ismerõsökbõl álló – érdeklõdõknek az íjászat kipróbálására.

A jelen

Nemzetközi szinten két ágát különböztethetjük meg a futásíjászatnak, a tradícionális és a FITA irányzatot. A tradícionális rész nagyobb létszámú, Franciaországban 60-70, Németországban százas nagyságrendû tábora van, jellemzõen hosszabb versenyeket rendeznek, hagyományos íjakkal lõnek, inkább terepen, mint versenypályán, gyakran beöltözve korhû öltözetbe, míg a FITA irányzat sokkal kisebb tábornak örvendhet (gondoljunk a bleckedei húsz alatti résztvevõszámra), rövidebb távú versenyeket rendeznek, olimpiai, irányzékos íjjal lõnek, sokkal közelebb áll hozzájuk a sportpálya, mint a másik kategória versenyzõihez. Magyarországon a kettõ közötti ágazat alakult ki: magába foglalja mind a FITA, mind a tradícionális irányzat bizonyos elemeit: általában terepen rendezzük meg, lehet hagyományos és olimpiai íjjal is lõni, és korhû öltözetben versenyzõt még nem láttam. J

Magyarországon a tavalyi évben kialakult a futásíjászat kemény magja, egy együtt edzõ, lelkes, vidám és egymást segíteni kész csapat. Ez a maroknyi ember (a „Magyar Futásíjász Válogatott”) a MÍSz-nek hála szerdán és pénteken az Olimpiai Csarnokban edzhet. A futást meg ki-ki lelkiismerete és elszántsága függvényében maga végzi a mínuszokban. Az idõközben összeverõdött csekély méretû újonc-„tábor” íjászedzései is megkezdõdtek ez év januárjában – a helyszínért a kollégiumom DSK-jának tartozunk hálával.

A jövõ

Jövõbeli terveink között szerepel, hogy mind nézõket, mind versenyzõket toborozva tovább népszerûsítsük a sportágat, rendezzünk több hazai versenyt, jól felkészüljünk, és tisztességgel helytállva tovább öregbítsük hazánk hírnevét a június 21-i franciaországi és a szeptember 28-29-i magyarországi nemzetközi versenyeken. Ez utóbbival azért különösen fontos, mivel a két nemzetközi verseny közül a FITA úgy döntött, hogy a mi versenyünket támogatja, és mindent megteszünk azért, hogy hibátlanul sikerüljön megszervezni, és a hazai pálya (Visegrád, Nagyvillámi rét) elõnyeit kiaknázva sikerüljön jó eredményeket elérni. Továbbá erre a versenyre várható, hogy debütál a nemzetközi porondon is egy új, magyar fejlesztésû, elektromos találatjelzõ célegység.

Ha kedvet érzel ahhoz, hogy akár versenyzõként, akár nézõként részese légy a futásíjászat idei hetedik szezonjának, a részletekért hívd Székely Árpádot [30/274-2375 ] vagy engem: Pasztuhov Dániel [20/544-1708 ].

Pasztuhov Dániel



Forrás: http://www.futasijaszat.hu/cikkek/dani-2003_tori.htm