Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853-1926) Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857-1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt.

A galántai népiskolában (1888-92) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892-1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára, valamint az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Hans Koessler volt. Az iskola hangversenyein bemutatták d-moll nyitányát (1898) és Esz-dúr trióját (1899). 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.

Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogramgyűjteményét, s ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen zongora kísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves berlini és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet, 1908-tól zeneszerzéstanárává nevezték ki.

1910. március 17-én, első szerzői estjén hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án feleségül vette Sándor Emmát.

1909-1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-gordonka Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők: Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.

A I. világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei Szemle című folyóiratok számára. 1919-ben Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartók társaságában tagjai lehettek a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak. 1920-1923 között nem írt új műveket. 1923-ban, két hónap alatt készítette el Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.

Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925-27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938-39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amsterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.

A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.

A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.

A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), s felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937-1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.

1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tűntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta, 1946-1949 között igazgatója volt. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944-45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült- itt keletkezett békéért könyörgő zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje a Missa brevis, (ennek 1942-ben már galyatetői pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata az Organoedia, amelyet az ostrom alatt orgona-kórus ill. zenekar-kórus faktúrát adott) amely végül az 1945. februári ostrom utáni főváros első bemutatójaként 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.

Feleségének halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án házasságot kötött a fiatal Péczely Saroltával.

A 2. világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé, valamint nemzetgyűlési képviselőjévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. 1947-ben, a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt, 1965-ben két hónapot töltött Amerikában. Népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Kodály Zoltán 1967. március 6-án, reggel ¾ 6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Kodály Zoltán domborműve Szegeden

• A kis hableány

• Háry János, op. 15 (1926)
• Székely fonó (1924-1932)

• Nyári este (1906), átdolgozás (1929)
• Felszállott a páva (variációk egy magyar népdalra) (1939)
• Marosszéki táncok (1930) (zongorára is)
• Galántai táncok (1933)
• Concerto (1939-1940)
• Szimfónia (1930-as évek-1961)

kb. 147 mű:

• 24 a cappella férfikari mű (Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Rab hazának fia stb.)
• 45 vegyeskari mű (Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békesség-óhajtás, Zrínyi szózata, Miserere stb. kánonok: A magyarokhoz);
• 78 gyermekkari és nőikari mű (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., nőikarok: Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb.)

333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I-IV, Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (sajátkompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I-IV. stb.

• Psalmus Hungaricus, op. 13 (1923 november 19.)
• 5 Tantum ergo (1928)
• Pange lingua (1929)
• Budavári Te Deum (1936 szeptember 2.)
• Vértanúk sírján (1945)
• Laudes organi (1966)]]

• Romance lyrique (1898)
• Intermezzo (1905)
• Adagio (1905)
• I. vonósnégyes, op. 2 (1908-9)
• Szonáta, op. 4 (1909-10)
• Duó, op. 7 (1914)
• II. vonósnégyes, op. 10 (1916-1918)
• Szerenád, op. 12 (1919-1920)
• Epigrammák

• Romance Lyrique (1898)
• Szonáta, op. 8 (1915)
• Prelúdium (orgonára) (1931) (a Pange lingua c. ciklushoz)
• Organoedia ad missam lectam – Csendes mise (1942)

• Csendes mise (1942)
• Missa brevis (orgonaváltozat-1942; zenekari változat-1948)
• Magyar mise (1966)

• Négy dal (1907-1917)
• Énekszó, op. 1 (1907-1909)
• Két ének, op. 5 (1913-1916) (zongorára is)
• Megkésett melódiák, op. 6 (1912-1916)
• Öt dal, op. 9 (1915-1918)
• Három ének, op. 14 (1918-1923)
• Himfy-dal (1925)
• Epithaphium Ioannis Hunyadi (1965)
• Epigrammák

Kodály zeneművei között hangsúlyos szerepet töltenek be a kórusművek és a pedagógiai művek. (Lásd még: Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga.)

• Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909);
• Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szemle, 1917);
• Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921);
• Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Bp., 1923);
• Gyermekkarok (Zenei Szemle, 1929., 2. sz.);
• Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935);
• A magyar népzene (Bp., 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952);
• A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.);
• Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Bp., 1953);
• A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Bp., 1954);
• Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Bp., 1965).

Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója

A Kodály Zoltánról elnevezett Általános Iskola Győrben, melyben ének-zene szakosított tantervű oktatás is folyik.

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult. Elgondolásait legjobban az írásaiból vett idézetekkel összegezhetjük:

„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” (Mire való a zenei önképzőkör, 1944)

„A zene múlhatatlan része az egész emberi műveltségnek... így hát magától értetődő volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé.” (Beszéd a dunapataji művelődési ház avatásán, 1966)

„Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember... Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha hatéves korában (s játékosan még előbb) nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét... A zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés=közösségnevelés.”

„...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé.” (Nyilatkozat a „Fiatalok” című lapban, 1941)

„A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendező áttekintésére ráér később.” (Bicinia Hungarica I. Utószó, 1937)

„Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját...Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.” (Gyermekkarok, 1929)

„Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég.” (333 olvasógyakorlat – Utószó az új kiadáshoz, 1961)

„Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.” (Zenei nevelés Magyarországon, 1966)

A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet Kecskeméten

„Mi tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A karéneklés.” (Vidéki város zeneélete, 1937)

„Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk...kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei műveltséget fejlesztené...jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdőknek hozzáférhető.” (A komoly zene népszerűsítése. Előadás New Yorkban, 1946)

„...csakis művészi érték való a gyermeknek!” (Gyermekkarok, 1929)

„Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövő klasszikusait.” (A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)

„...erre az alapra épülhet olyan zenei műveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak. Értékmérőt is kap a népdallal, aki e századok csiszolta tökéletességhez méri, amit hall: nem tévesztik meg többé hamis bálványok...” (Előszó a „Százszorszép – 100 magyar népdal”-hoz, 1957)

„...az orális, szájhagyománykultúra ideje lejárt... Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra.” (A zenei írás-olvasás módszertana – előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez, 1954)

„Mindenkinek hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek.” (Mire való a zenei önképzőkör, 1944)

„...a szolmizálás... gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra. Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt a hang nevének kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban.” (Bicinia Hungarica, I. Utószó., 1937)

„A ritmust... sokkal előbb és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint azt manapság szokás, éspedig szintén két szólamban. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a ritmusképzésből, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az elemiben.” A kétszólamú éneknek „alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is.” (Énekeljünk tisztán!, 1941)

„Többszólamú éneklés, s vele párhuzamosan fejlődő halló- és felfogóképesség olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle hangszeren nem játszanak. S a művek csak akkor tölthetik be létük célját, ha milliók lelkében keltenek visszhangot.” (Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat, 1941)

„...rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák... de nem lehet magára hagyni zenei világképe kialakításában.” (Gyermekkarok, 1929 – Zene az óvodában, 1941)

„A néptáncoknak helyet kell juttatni az iskolai testnevelésben...A zene és testmozgás ősi kapcsolatai a civilizációban erősen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet, nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre a civilizációból a kultúra felé.” (Magyar testnevelés, 1943)

„Akit előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre: hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz, rövidebb idő alatt több művet ismerhet meg, mintha csak fáradságosan silabizál.” (Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén, 1946)

„...folytonos gyakorlást kívánó tárgynál évi 20-25 találkozás a tanulókkal értéktelen. Naponta 10 perc többet érne, mint heti egy óra: napi 15 perc pedig a heti 2 óránál is többet.” (Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyerekeket, 1956)

"... a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. ... Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész." (Ki a jó zenész?, 1953)



Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kod%C3%A1ly_Zolt%C3%A1n