Egyes feltételezések szerint szerint a XVI-XVII. században a számszeríj már nem volt használatban. Nem állítjuk, hogy elterjedt fegyver volt ebben a korszakban, de az szerintünk biztos, hogy nem szünt meg a használatuk, inkább megújult, egyes források szerint készítésük is folytatódott a török korban mindkét oldalon. Ezen a feltételezésünket támasztják alá a lenti idézetek, továbbá a fent látható kép amely a Herman Ottó Múzeum tulajdonában lévõ 1563-ban készült számszeríjról készült.

Ki gondolná, hogy a magyar futásíjászat a szánhúzósportból alakult ki? Pedig bármilyen furcsa is, ez így van? Az összeköt? kapocs pedig Székely Árpád.



A múlt

Székely Árpád már fiatalkorában elhatározta, hogy kutyaszánnal fogja meghódítani a világot ? ha nem is a szó szoros értelmében, de átvitt értelemben mindenképp. Így jutott el feln?ttkorára a szánhúzósport közelébe. Hogy ebb?l végs? soron megszületett a futásíjászat, abban nagy szerepe van Magyarország földrajzi és gazdasági adottságainak, ugyanis egyrészt kevés a hó, másrészt az ember általában nem engedheti meg magának, hogy egy egész falkát tartson szánhúzó kutyákból.

A történelem során már az ókori Mezopotámia harci kocsit használó népeinek hadakozásában is szerepet kapott az összetett reflex íj. A lovas nomád népek megjelenésével ez az íjtípus fokozott jelentõségre tett szert. A szaru?, juharfa? és ínrétegbõl álló rugalmas íjkarok lehetõvé tették, hogy megfelelõ erejû, de rövid, lóháton is használható íjakat készítsenek. A szkíták voltak az elsõk az íjfeszítõ népek sorában, akik hatalmas birodalmat hoztak létre Eurázsiában.

Az íj alapesetben markolatból, rugalmas, hajlékony karokból és íjhúrból álló, nyílvesszõ kilövésére alkalmas eszköz, ún. "hideg lõfegyver".

Az íjak szerkezet szerint több csoportba oszthatók, ezek:

• Egyszerû botíjak, amelyek egy darab anyagból, rendszerint fából vannak elkészítve (pl.: hosszú angol íj, amerikai indián íjak stb.)
• Összetett íjak, amelyeket többféle anyagféleség kombinálásával hoznak létre. Az összetett íjak tovább csoportosíthatók
  • hagyományos (pl.: magyar, hun, avar, mongol,tatár stb.

A lovasíjászat az õsi magyar, illetve ázsiai lovasíjász népek harci hagyományait felelevenítõ sport.KialakulásaKassai Lajos nevéhez köthetõ, aki régészeti ásatásokon talált leletekbõl rekonstruálta a I-XII. századi lovasnépek íjait, majd a gyakorlatban is kipróbálta azokat. Ezt követõen kidolgozta a lovas íjászat teljes szabályrendszerét, szervezeti felépítésétés bemutatókon, versenyeken azóta is rendületlenül népszerûsíti a sportágat. Kassai oktatott már kanadai, amerikai, de még indián lovasíjászokat is.

A csoportnyelvek érdekes és értékes rétegét képezik beszélt nyelvünknek.

Akik voltak katonák, tudják, hogy a bevonulást követõ hetek az újoncok számára a ?nyelvtanulást? is jelentik. Egy sajátos, csak arra a közösségre jellemzõ és érvényes nyelvi szabályrendszer elsajátítását, ami legmarkánsabban a szókincsben különül el a beszélt köznyelvtõl. Használói sajátos társadalmi helyzetük önmeghatározására is alkalmasnak tartják, egyszerre jelenti az elkülönülést a kívülállóktól és az összetartozást az azonos életszituációba kényszerült bevonult sorstársakkal.

Az íjászat a nyílvesszõk íjjal való kilövését jelentõ tevékenység. A történelem során a vadászat és a hadviselés volt a két legfontosabb alkalmazási területe, napjainkban sportként él tovább.

Története

Kezdetek

A legelsõ íjászatra utaló jelek mintegy 50 000 évvel ezelõttrõl maradtak fent. Az íjat eleinte feltételezhetõen vadászatra használták, és innét került át a fegyveres összecsapásokba. Mint a legfõbb lõfegyver, fokozatosan kiváltotta a hajítólándzsát.